2. díj

Sziasztok! A holnap megkapta a 2. díját! Nagyon köszönöm Killa23! 

Szabályok:

1. Tedd ki a díjat.

2. Írj magadról 5 dolgot.

3. Jellemezd magad 4 szóval.

4. Küld el 3 embernek.

Magamról:
1.  Imádok sorozatokat nézni, jelenleg 7-et nézek felváltva.  :D

2.  Állandóan éhes vagyok, de válogatok. 

3.  Szeretek szervezkedni, pl. gólyabál.

4.  Szeretek hülyeségeket csinálni, pl egyszer "betörtem" az egyik legjobb barátnőmékhez, bemásztam az udvarra, de senki sem volt otthon. :D
5. A világ legidegesítőbb dolgának tartom a mai 12-15 évesek viselkedését, gondolok itt az alkoholra, a cigire, kipakolt mellekre és fenékre.

4 szóban: felelősségteljes, álmodozó, családközpontú, játékos 

Akiknek küldöm:
Beus
Minnie
Amy

4. fejezet ~ Misfortune

Helló guys! Ma összeraktam a 4. fejezetet, most megszállt az ihlet, szóval szerintem kezd beindulni a sztori. Remélem tetszeni fog és kapok pár hozzászólást! Ja igen, sajnos nem tudom kirakni a vélemény sávot, már mindent megpróbáltam. Ha valaki tudja mi lehet a gond, kérem segítsen! Nagyon megköszönném! Jó olvasást! :)

Hadd mutassam be Zacket! 

- Halló? - kérdezte Zack már másodjára a telefonban. Kezem szorosan fogta a mobilt, tenyerem izzadt és még nem fogtam fel teljesen mit csinálok.

- Öhm... - kis hatásszünet után normális hang is kijött a torkomon. - Szia Zack! - mondtam halkan.

- KELLIE? - üvöltötte az én csendes köszönésem ellenére - tényleg te vagy?

- Ööö, igen, én. - elmondhatatlanul jó érzés volt hallani a hangját.

- Jézusom, mi van veled? Hogy vagy? Minden oké?

- Igen, persze, én csak - csak nem tudom mit csinálok -, szóval, hiányzol - mondtam ki kerek perec és nem ismertem magamra.

- Te is hiányzol Kellie, mindannyiunknak.

- Tényleg?

- Hát persze! Ne hülyéskedj! Minden más, mióta nem vagy velünk. - hangjában szomorúságot fedeztem fel. Én is szomorú voltam.

- Öö, figyelj! Bocs, hogy ilyenkor zavarlak, tudom késő van, de nem lenne kedved... - most komolyan ezt csinálom??? - mondjuk...mondjuk átjönni?

- De! Máris ott vagyok. - hallhatóan meglepődött.

- Oké! - megkönnyebbülés futott át rajtam. Kinyomta, mire újra kétségbe estem. Mi a franc volt ez? Még pár percet töprengtem, és rájöttem, hogy most büszkének kellene lennem magamra. Büszke is voltam, ez nagy lépés, de talán túl nagy. Majd kiderül. Rájöttem, hogy pizsiben vagyok, így hát felöltöztem és hoztam egy kis nasit a szobámba. Nem sokkal később csöngettek, anya már aludt, lerohantam a lépcsőn és ajtót nyitottam, nem ért váratlan meglepetés, Zack állt ott és vigyorgott egy másodperc sem kellett, én már a nyakában voltam. Nagyon szorosan öleltük egymást. Kezdem érezni, hogy a könnyeim lecsorognak, de gyorsan letöröltem őket, Zack viszont észrevette.

- Menjünk fel. - mondtam. Nagyon izgatott voltam.

- Kel, hogy lehet az, hogy csak most hívtál fel? - kérdezte, mikor már a szobámban voltunk. Nem tudtam mit válaszoljak. Egy percig csak bámultam magam elé, a mentséget keresve. De erre nincs mentség. Elhagytam a barátaimat.

- Én, nem tudom. Próbáltam megküzdeni a dologgal és ez nehezen ment Joanie közelében. Mindig eszembe jutott az arca, mikor megtaláltuk az a lányt és egyszerűen elfogott a sírógörcs. - Zack megértően bólogatott, majd magához ölelt.

- Minden rendben lesz. - hihetetlen volt, de megnyugodtam. Teljesen jól éreztem magam.

- Köszönöm.

- Barátok vagyunk nem? - mosolygott, miután elengedtük egymást. Mosolyogva bólintottam.

- Oké, elég a drámából. Mi történt, amíg "távol voltam"? - kérdeztem kíváncsian.

- Gretchen összejött Bruno-val. - értetlenül néztem. - Ne mondd, hogy nem emlékszel Brunora. - mondta vigyorogva. - megráztam a fejem.

- Ismerem?

- Persze, hogy ismered! És, ha azt mondom, Dupla Bé? - nevette el magát.

- NEEEE! Beszari Bruno? Ilyen nincs! - én is nevetésben törtem ki. Brunot úgy nagyjából 12 éves korunkban neveztük el Beszari Brunonak, avagy Dupla Bé-nek. Gretchen redezett egy szülinapi bulit, amire ő is megvolt hívva, a lényeg, hogy sikerült beleülnie a csokitortába, amitől a nadrágja, hát igen, hogy csokis lett. Ráadásul Gretchen majd meg őrült, hogy tönkretette a tortát, szóval ráragasztotta ezt a nevet. Szegénykét vagy 1 évig mindenki így hívta az évfolyamon. Így visszatekintve tipikus kölkök voltunk, gyerekesek.

- Nem hiszem el, hogy összejöttek. És mióta tart? - kérdeztem álmélkodva.

- Asszem úgy 2 hónapja, de nem tartom annyira számon, mint Gretchen.

Még vagy 2 órán keresztül beszélgettünk, ez a 2 óra olyan volt, mintha minden rendben lenne velem. Mesélt az ő volt barátnőiről, mert több is volt neki. És elmondta, hogy Joanie kibe szerelmes, de szerinte a srácnak nem jön be. Mennyi szerelmi ügy. Szerinte nekem is egy pasi kellene, aki helyre rak. Miután hazament szörnyen boldog voltam, nem azért, mert elment, hanem mert itt volt.

Másnap reggel a ház üres volt, a reggelim az asztalon kikészítve A nappaliban megláttam, hogy villog a rögzítő, meghallgattam az üzenetet, anya hagyta.

Szia Kicsim! Ne haragudj, el kellett mennem, egy cég Milánóban megkért, hogy tervezzek nekik, meglátjuk mi lesz. Holnap este már otthon is leszek, reményeim szerint, de azért hagytam egy kis pénzt az asztalon. Vigyázz magadra!

Milánó? Az nem a divat fővárosa vagy ilyesmi? Igen, még nem mondtam, de anyám divattervező. Még nem túl híres, de szerintem ez a milánói felkérés jelent valamit. Minden esetre sok sikert neki! Talán később fel kellene hívnom.

Miután megreggeliztem ráeszméltem, hogy ma június 30-a van. Ami azt jelenti, hogy holnap elseje. Fantasztikus matekos vagyok, komolyan. A lényeg, hogy anya holnap ünnepli a 40. születésnapját. Egészen eddig eszembe sem jutott, és nincs sok pénzem. Kivéve amit ő hagyott, de csak nem veszek neki a saját pénzéből ajándékot, meg különben is, sokkal nagyobb az értéke egy saját kézzel készített meglepinek. Szóval törnöm kell a fejem.
Pár óra múlva beugrott, hogy meg kellene csinálni a kertet, mert amióta Oscar, Kellan kutyája meglátogatta, azóta elég ramatyul néz ki. Ezzel annyi a baj, hogy ki kell mozdulnom és virágokat kell vennem. Nem biztos, hogy menni fog. Kellie! Hahó, édesanyád szülinapja! De annyira nehéz! Istenem, magammal vitázom. Aztán eszembe jutott, hogy süthetnék neki. Régen, mikor kicsi voltam mindig tanítgatott sütni. Igen, ez jó lesz. Még boltba sem kell mennem. Elindultam a konyha felé, örültem, hogy ez eszembe jutott. Elővettem egy szakácskönyvet, de kihullott belőle egy lap. Elolvastam. Emlékeztem erre a receptre. Egyszer megcsináltuk a nagyinak szülinapjára. Te jó ég, milyen rég voltam a nagyinál! Átolvastam a csokis-mandulás torta receptjét, és úgy tűnt minden van itthon. De csak úgy tűnt. Már belekezdtem a sütésbe, mikor rájöttem, hogy nincs itthon sütőpor. Pedig az elég fontos. Nem tudtam mit csináljak. Nem fogom emiatt félbehagyni, főleg, hogy más ötletem nincs. És akkor kitaláltam, hogy átmegyek a szomszédhoz. Persze nem Kellanékhoz, még csak az kéne.

Elindultam és bekopogtam, de semmi. Ne már! Ez komoly?! Át kell mennem Kellanhoz. Kérlek ne legyen otthon! Ezt mondogattam, míg az ajtóhoz értem, majd egy nagy levegővétel után bekopogtam.
Mit ad Isten, Kellan egy szál alsónadrágban, mint egy hulla kinyitja az ajtót.

- Ööö, szia, látom felébresztettelek. Ne haragudj! - nem bántam túlságosan. Viszont nem bírtam levenni a szemem a felsőtestéről. Szinte tökéletes. De nem ezért vagyok itt.

- Nem gond, mi újság? - kérdezte egy ásítás kíséretében. Nem volt túl udvarias.

- Hát, éppen sütök és nincs otthon sütőpor. Nem tudnál esetleg kölcsön adni?

- Mit sütsz? - most komolyan csevegni szeretnél? Ide a sütőport!

- Anya holnap tölti be a 40-et. Hoppá, vagyis a huszonötöt. Jó ég, ki fog nyírni! - Elnevette magát. Jól ismerem ezt a nevetést. - Szóval tortát sütök.

- Oké, őő, gyere be, mert kezdenek furcsán nézni a járókelők.

- Nem, inkább itt megvárlak.

- Kellie, befele! - megfogta a kezem és behúzott. -ami kicsit váratlanul ért.

- Mi az? - kérdezte értetlen arcom láttán.

- Ja, semmi, csak nem mindennap rángat be egy alsógatyás srác a házába.

- Rángat? Ez egy kicsit túlzás nem? - megint nevetett.

- Kapok sütőport? - sürgettem.

- Ja, igen máris.

1 percre rá a konyhából kiabált.

- Kellie, segítenél? - elindultam, a szekrényekbe matatott. Nehogy véletlen felöltözz...idióta szexisten. Nem hiszem el, hogy még vonzódom hozzá. Pontosabban a külseje vonz.
Odamentem és belenéztem a szekrénybe, amit épp átvizsgált. Egyből kiszúrtam a sütőport.

- Nem hiszem el, hogy nem látod, engedj! - megpróbáltam levenni, de nem értem fel odáig. Elég hülyén éreztem magam. Kellan összefont karral vigyorgott, úgy láttam nevetni készül. Megütöttem a vállát, mire elnevette magát.

- Oké, most már igazán levehetnéd! - kértem.

- Jól van, jól van. Tessék! - nyújtotta.

- Köszönöm. Akkor én megyek is.

- Oké. - kikísért és elköszöntünk.
Mikor elkezdtem volna a sütést csengettek. Féltem kinyitni az ajtót, de reménykedtem, hogy Zack az. Nagy meglepetésemre Kellan volt, immár felöltözve.

-  Téged ruhában is lehet látni? - kérdeztem.

- Előfordul néha. - mosolygott.

- Mit keresel itt? - kicsit keményebben hangzott, mint ahogy azt elképzeltem, ami meglepte.

- Igazából csak segíteni szeretnék. Nem kell egyből letámadni!

- Bocs, segíteni? Mármint a sütésben?

- Ennyire hihetetlen? - Igen!

- Nem...akkor, gyere be! - mi a fene történik? Együtt sütünk?

Kiadtam neki a feladatokat és komolyan lelkesnek tűnt. Próbáltam minél kevesebbet beszélgetni, de ezt ő nem nagyon hagyta.
- Gyakran sütsz?

- Nem szoktam.

- Ahhoz képest elég ügyes vagy. - mondta, miközben a tésztát keverte. Bele öntöttem egy adag mandulát.

- Kösz. - hangom elég közömbös volt, biztos voltam benne, hogy ez zavarja, de annál jobb.

- Nem tűnsz túl lelkesnek. - felnéztem rá, csaknem egy fejjel magasabb volt, kék szemei ragyogtak. Kezdett kínossá válni a pillantás, úgyhogy inkább átvettem a keverést.

- Majd én.

- Én addig mit csináljak? - kérdezte.

- Semmit. - megállt mellettem és bámult. - Tudod mit? Inkább vajazd ki a tepsit.

- Igen is, hölgyem! Nem tudom, miért vagy ilyen mufurc.

- Szóval mufurc.

- És már megint...Kel, van valami baj? Talán baj, hogy átjöttem? Mert akkor szólj és elmegyek. - hangja komoly volt.

- Nem azzal van baj, hogy itt vagy.

- Akkor mi a baj?

- Nincs baj. Csak...fura. Nem tudom mióta vagyunk ennyire jóban.

- Kellie, tudom, hogy a dolgok köztünk nem éppen alakultak a legfényesebben, de azóta rengeteg idő telt el. Lehet, hogy közhelyesen hangzik, de megváltoztam.

- Értem. - egy percig némán csináltuk a dolgunkat, nem akartam vitatkozni. Megnéztem, hogy áll a tepsikenéssel.

- Hé, te meg mit csinálsz? - kérdeztem meglepődve. A keze tiszta vajas volt és elég ramatyul kente szét a tepsin. - Pedig azt hittem nem nagy feladat.

- Mi? Ez így miért nem jó? - kérdezett vissza. Felhúztam a szemöldököm mire nevetni kezdett. - Oké, elismerem, nem egy remekmű. - valamiért nem nevettem, de még mindig őt bámultam. Majd egy pillanat múlva a vajat az orromra kente. Megfogtam egy kisebb vajkupacot a tepsiről - amiből mellesleg volt még egy pár - és szétkentem az arcán. Egy pillanatra lefagytunk, majd szinte egyszerre nevetni kezdtünk és össze-vissza kentük egymást. Arra eszméltem fel, hogy az arcunk elég közel került egymáshoz, abbahagytuk a nevetést. Volt pár másodperc, amíg egy hang sem hagyta el a szánkat. Arca egyre közelebb került az enyémhez.

- Valóban megváltoztál? - kérdeztem, eltávolodott. - Ha jól tudom, barátnőd van.

- Sosem lesz olyan barátnőm, mint amilyen te voltál.

- Ezt csak magadnak köszönheted. - egy szalvétával megtöröltem az arcom. Odanyújtottam neki is egyet. - Azt hiszem, egyedül is boldogulok. - bólintott, majd miután megtörölte magát elindult és becsapta maga mögött az ajtót.






 

Első díj! Huhú! :D

Nagyon köszönöm Larának! :) (http://summerparadiseno1.blogspot.hu/)

Szabályok:
-Mindenkinek 11 dolgot kell magáról írnia
-A jelölő minden kérdésére válaszolnia kell
- A jelöltnek  újabb 11 kérdést fel kell tennie
-11 embert meg kell jelölni linkkel együtt
-Nincs visszaadás-jelölés

11 dolog rólam:
- Imádok enni.
- Nincs olyan nap, mikor ne néznék filmet, vagy valamilyen sorozatot.
- Édességmániám van. :D
- Gyűlölöm az esős időt, mert rossz kedvem lesz tőle.
- Szeretek fiúkkal lógni, de az utóbbi időben megingott a hitem a fiú-lány barátságban.
- Imádom a Disney meséket.
- Balkezes vagyok.
- Szeretnék tetoválást, de még bizonytalan vagyok.
- Kézilabdázom.
- A család a legfontosabb.
- Nekem vannak a legeslegkirályabb barátaim a világon! :)

1. Hány éves vagy?
16 leszek
2. Mióta írsz?
Már 1 éve kisebb-nagyobb megszakításokkal.
3. Kedvenc film?
Hát, talán A bakancslista. 
4. Hol lennél most legszívesebben?
Most legszívesebben azt hiszem New Yorkban, kíváncsi vagyok arra a nyüzsgésre és az ottani életre.  
5. Kedvenc ország?
Nincs kedvencem, sajnos kevés helyen jártam eddig.
6. Kedvenc bandád?
Talán a Red Hot Chili Peppers, de most nagyon bejön a The Civil Wars és az Arctic Monkeys is eszméletlen jó.
7. Kedvenc sorozat?
Így jártam anyátokkal
8. Mi a terved a jövőre nézve?
A jövő...egy szerető férj és egy rakás gyerek egy gyönyörű házban. Ez életem célja.
9. Mi leszel, ha nagy leszel? :)
Egyenlőre nem tudom, de nagyon szívesen lennék cukrász. 
10. Kedvenc helyed a világban?
A lényeg, hogy a szeretteimmel legyek.
11. Mi a kedvenc állatod?  Hát, kiskoromban kutya volt, aztán tigris és ez még sokat változott, de tegnap rájöttem, hogy a vitorláshalak mekkora jó arcok és most ők a favoritok. :D



11 kérdés tőlem:
1. Hány éves vagy?
2. Kedvenc film?
3. Kedvenc sorozat?
4. Kedvenc zene?
5. Mit szeretnél elérni az életben?
6. Mit tartasz a legszebb dolognak a világon?
7. Voltál már szerelmes?
8. Hol lennél most legszívesebben?
9. Van házi kedvenced? Ha igen, micsoda?
10. Mi leszel, ha nagy leszel?
11. Kedvenc idézet?

Akiknek küldöm:http://csakegybarat.blogspot.hu/
http://josephmorganstories.blogspot.hu/
http://avalosagnemmindigszamit.blogspot.hu/
http://naomi-londonbaby.blogspot.hu/
http://minnie-lavitaebella.blogspot.hu/
http://cr7fanfiction.blogspot.hu/
http://likeascream.blogspot.hu/
http://robsteenn.blogspot.hu/
http://sweetdreamsorbeautifulnightmare04.blogspot.hu/
http://audreyfictions.blogspot.hu/
http://igyvan.blogspot.hu/

3. fejezet ~ I don't give up

Újabb egy hetet vergődtem otthon, csak a pszichológus miatt mozdultam ki. Mrs Griffin szavai a legutóbbi találkozásunk óta itt visszhangzanak a fejemben : ,,A lehetőség itt van az orrod előtt, de ha ezt sokáig folytatod, félő, hogy hozzászoksz ehhez az életmódhoz." 
Ebből sikerült leszűrnöm, hogy most kell cselekednem. A hét minden egyes napján megpróbáltam kimozdulni, akár a parkba, akár boltba, de egyszerűen képtelen voltam, amit ezúttal anya elégelt meg.

- Vegyél valami csinosat! - kiabálta az ajtóm előtt, de nem nyitott be. Ránéztem az órára, este 7 volt éppen.

- Mégis minek? - kérdeztem, de nem jött válasz. Kétségbe estem. Hova akar vinni? 5 percnyi dilemma után végül felöltöztem, de feleslegesen. Mikor anya benyitott lehurrogta az öltözékem.

- Mi a baj a farmer-póló összeállítással? - kérdeztem kissé hisztérikusan, amit az izgalom váltott ki belőlem.

- Csak annyi, hogy mást sem látok rajtad, ráadásul semmiképp sem csinos! - benézett a szekrényembe, majd azzal a lendülettel be is csukta. - Ez szörnyű. Mikor vásároltunk neked utoljára? Te jó ég! - szörnyülködött, de rá se hederítettem. Kirohant a szobából, majd kis idő múlva visszatért kezében egy halványkék ruhával.

- Én ezt nem veszem fel! - mondtam neki, és bár elég meggyőzően sikeredett, ő a kezembe nyomta.

- Ó, szívem, dehogyisnem! - próbált elnyomni egy mosolyt, de nemigen sikerült.

-Mellesleg, honnan van neked ilyen ruhád? - húztam fel szemöldököm.

- Mindig is tudtam, hogy eljön ez a pillanat...- még mindig felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Na jó, magamnak vettem, csak kicsi lett. - ezen nevetnem kellett. Míg anya lent várt felvettem a ruhát, és saját meglepetésemre tetszett magamon. Bár nem foglalkozom azzal, hogy mit veszek fel - fő az egyszerűség - , ez valahogy tetszett. Nagyot sóhajtottam, majd leengedtem felcopfozott barna hajam. Rég voltam fodrásznál, a hátam közepéig érő cövekegyenes hajam eléggé szálkássá vált mostanára. Átfésültem és elindultam le a lépcsőn. Anya az ajtóban állt egy fekete térdig érő, tapadós ruhában. Nagyon csinos nő volt, de csak ritkán hordott olyan ruhákat, amik ezt megmutatták.

- Kellie! Ki ez a csinos csaj a lakásunkban? - kérdezte mosolyogva, mintha a szobám felé kiabálna. A szemeim forgattam erre a megszólalásra, majd felvettem egy fekete topánkát, ami még emlékeim szerint sosem volt rajtam és a biztonság kedvéért levettem a fogasról egy fekete dzsekit és a karomra terítettem.

- Indulhatunk? - kérdezte és elindult kifele.

- Azt hiszem nincs sok választásom.
Eleinte csöndesen ültünk az autóban, aztán bekapcsoltam a rádiót. Valami kellemes kis zene ment, amit pont passzolt a kocsikázós hangulathoz.

- Mi volt Kellan-nel múltkor?

- Igazság szerint fogalmam sincs.

- Mi az, hogy fogalmad sincs? Mit mondott? Miről beszéltetek. - faggatózott.

- Hát, bocsánatot kért a kert miatt...- szünetet tartottam - aztán áthívott limonádézni.

- Ez a fiú sosem javul meg. És pont téged? Mit mondtál? - anyám látszólag bezsongott, én is örültem, hogy végre el tudunk beszélgetni, habár sosem volt rossz a kapcsolatunk.

- Természetesen nemet. Barátnője van.

- Ennyi? Hogy barátnője van? - nézett rám.

- Anya, te is tudod, hogy egy szemét!

- Na, ezt akartam hallani. - közben megérkeztünk. Anya egy étterembe hozott, ami nemrégiben nyílt. Régebben minden vasárnap étteremben ettünk, hogy ne kelljen főzni, de mostanában egyikünk sem jár. Azt hiszem anya sok dolgot miattam hagyott abba, amitől bűntudatom volt. Ahogy helyet foglaltunk megcsodáltam a helyet. Nem volt egy nagy étterem, de igényes és letisztult volt. A falak többnyire hatalmas ablakokból álltak, a fő szín a sárga volt bordóval díszítve, amitől elég puccos helynek tűnt. Egy olyan helyre ültünk, ahol a legkevesebben látnak, biztosan direkt rendezte így. Én tejszínes csirkét rendeltem, anya sushit.  

- A kertet most már tényleg rendbe kéne hozni. - bólogattam, míg a vizemet kortyolgattam.

- Majd kitalálok valamit. - ígértem. A vacsora többi része nagyjából csöndben telt. Anya elmondta, mennyire büszke rám, amiért eljöttem panaszkodás nélkül, ami ösztönzően hatott. Szó mi szó, én is büszke voltam magamra és fogadni mertem volna, hogy Mrs Griffin is az. Arról is beszéltünk, hogy új ruhákat kéne venni, amibe végül is beleegyeztem, mert tudom, hogy nincs túl sok ruhám és nem árt a változás.

Miután megkajáltunk beültünk a kocsiba, alig voltak autók az utcán, csak néhány ember sétálgatott a fényekkel teli városban. Ahogy a pirosnál megálltunk azt hittem szívrohamot kapok. 4 embert pillantottam meg a járdán. Gretchen, Joanie, Zack és egy ismeretlen srác, aki Gretchen kezét fogta. Szemem könnybe lábadt, majd az autó elindult. Ők hárman egykoron a legjobb barátaim voltak, de eldobtam őket. Nagyon fájt látni, hogy nélkülem is boldogok, olyan volt, mintha egy kést döftek volna a gyomromba. Egész úton harcoltam a könnyeim ellen, de rábeszéltem magam, hogy elég a sírásból. Ezen az arcon több könny nem csorog le. Mire hazaértünk sikerült teljesen lenyugodnom, felérve megengedtem a kádba a vizet és öntöttem bele egy kis habfürdőt. Mikor a kád megtelt, hab terítette be, ledobtam a ruháim és beültem. Nem volt túl meleg, de jól esett ezen a nyári estén. Csak a barátaimra tudtam gondolni. Vajon szóba állnának még velem? Lehetne olyan minden, mint régen? Hiányoznak. Szükségem van rájuk. Lehet, hogy nekik is volt rám szükségük, de én nem voltam ott. Cserben hagytam őket. Fürdés után az ágyban is csak ez járt a fejemben. 10 óra volt, de még nem voltam fáradt. Elővettem a mobilomat, amit sosem használtam, mert nem volt rá szükségem. Megnéztem a névjegyzéket és kikerestem Zack-et. Vele lenne a legkönnyebb beszélni. Mikor megtaláltam a kezem remegni kezdett. Nem tudtam mit csinálok. Egy hirtelen jövő bátorsághullám hatására valahogy megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez tettem a telefont. Egy csörgés..majd kettő..mit művelek?  De harmadik csörgés nem volt.

- Halló? - szólt bele az ismerős hang, amit csaknem 2 éve nem hallottam.

2. fejezet - Small trial

A fejem majd széthasadt, de megvártam míg hazaérünk. A kocsiból egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Izgatott voltam, azt hiszem rossz értelemben. A szédülés kerülgetett, leültem az ágyra majd lassan kinyitottam a sárga mappát és olvasni kezdtem a láthatóan fénymásolt lapokat.
Gyorsan átfutottam és ledöbbentem. Furcsa, hogy eddig szinte semmit sem tudtam az ügyről. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy a sorokat bámultam és nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Röviden ez állt benne: A 17 éves Sophie Williams testére két 14 éves lány bukkant, Joanie Seavers, a volt legjobb barátnőm, és Kellie Wilmer, tehát én. Megkéselték. Nem elég, hogy megkéselték, a saját apja késelte meg, méghozzá azért, mert megelégelte, hogy az molesztálja. A test 2 napja hevert ott, a késelés helyszínén, a férfi a gyilkosság elkövetése után öngyilkos lett. Kicsit megkönnyebbültem, de a sírást nem tudtam abbahagyni. Sajnáltam Sophie-t. 17 évet élt csupán, és ezt a pár évet is kínok között élte. Ahogy az emlékek megrohamoztak, belül furcsa ürességet éreztem, de ez nem volt újdonság. Lefeküdtem az ágyra és a párnámba temettem az arcom. Próbáltam lenyugodni, de csak egyre jobban ziháltam. Azután már nem törődtem semmivel, addig sírtam, míg könnyeim teljesen el nem fogytak. Nagyjából egy órába telt, de végül jobban éreztem magam, végül a fejfájásom is elmúlt.
Kicsivel később anya nyitott be. Nem szólt semmit, csak megölelt, majd leült az ágyra és bámult maga elé. Jól esett, hogy legalább ő itt van nekem, ahogy mindig is. Szörnyen jó hozzám, még ha nem is mindig érdemlem meg. Egyedül nevelt egész életemben, miután az apám lelépett. Sosem ismertem és sosem beszélünk erről. Elvagyunk mi ketten, erős túlzással. Muszáj lesz viszonoznom, szóval, ha más nem is, akkor majd ez motivál a terveimben. Azt terveztem, hogy talpra állok, mindent megteszek azért, hogy anya ismét lássa, hogy az ő lánya bizony boldog.

- Szeretlek - mondtam neki. Még sosem jött ilyen könnyen a nyelvemre ez a szó.

- Én is szeretlek kicsim - mondta, majd megsimogatta az arcomat. Láttam rajta, hogy aggódik.

- Minden rendben. - mosolyogtam kicsit erőltetetten. - Elolvasod? - mutattam a papírok felé. Elvette, majd gyorsan átfutotta. Láttam, hogy őt is hasonlóan érte a dolog, bár nem látta Sophiet, velem ellentétben.

- Annyira sajnálom - mondta őszintén. - De azért jobban érzed magad?

- Igen, azt hiszem. - tényleg jobb volt.

- Rendben. Nem vagy éhes?

- Most nincs sok étvágyam. - bólintott, majd magamra hagyott.

Fogalmam sincs, hogy mi vett rá erre, egyáltalán hogy jutott eszembe, de 1 órával később már a parkban ültem. Nem értettem, mit keresek ott, de talán jól esett emberek közé menni. Egy padon ültem egyedül, mindenhol gyerekek játszottak, fiatalok sétáltak és beszélgettek, néhány futó is akadt ebben a meleg nyári időben. Csak ültem és nem tudtam, miért nem vagyok én erre képes. Kezdtem egyre kényelmetlenebbül érezni magam, és egyszer csak észrevettem egy ismerős arcot. Kellan volt az, a kutyáját, Oscart sétáltatta. Egyedül volt. Átvillant az agyamon, hogy most azonnal felállok és hazamegyek, de az gyáva dolog lett volna tőlem. Így hát csak ültem tovább, és igyekeztem elkerülni a pillantását. Inkább az előttem lévő virágoskertet tanulmányoztam, ami úgy tűnt, a világ minden színét magába foglalta. Próbáltam a virágokra koncentrálni, bár a legkevésbé sem érdekeltek. Akaratom ellenére felpillantottam, Kellan felém tartott, egyszerűen kétségbe estem. Na ne! Most már nincs menekvés, nem tehetek úgy, mintha nem vettem volna észre. Oké, nyugi, túl leszünk rajta! Jézusom, mindjárt itt van! Egyszer csak egy gyönyörű golden retriverrel találtam szemben magam. Mire észbe kaptam már a nyakamban volt és az arcomat nyalogatta, amin elnevettem magam.

- Oscar, mit művelsz? - szedte le rólam Kellan. - Ne haragudj Kellie, mostanában elég neveletlen.

- Nem, nincs semmi baj. Te is hiányoztál, pajti! - mondtam csendben és megsimogattam Oscar fejét. Mindig is imádtam ezt a kutyát, de a Kellannal való szakításunk óta még egy simogatást sem kapott tőlem.

- Te hogy-hogy itt? - kérdezi meglepve Kellan. Sármos arca meglepettségről árulkodott.

- Hát, én csak...tudod, itt lógok. - Itt lógok? Ki mond ilyet? Jézusom...

- Hm. Értem. - mosolygott, amitől még helyesebbnek tűnt. Igaz, hogy gyűlölöm azért, amit tett, de attól még jó pasinak tartom. Szürke pólóján átütöttek a kockái, amik még inkább megerősítették gondolataimat.

- És mi újság veled mostanság? Ezer éve nem láttalak! - Ez fura, ugyanis mellettünk laksz. Nem adtam hangot valódi gondolataimnak.

- Minden rendben. - mondtam kényszeredetten, majd hozzátettem egy hamis mosolyt.

- Ha esetleg lenne kedved együtt lógni, tudod hol találsz. - a mostani barátnődet is meg szeretnéd csalni? Csak bólintottam.

- Akkor szia! - azzal elment. Hát ez kissé kínos volt. De örülök, hogy túl vagyok ezen, nem is ment olyan rosszul. Ezzel ösztönöztem magam hazafele menet, lehet, hogy máskor is kinézek. Anya nagyon büszke volt rám, amiért egyedül elmentem itthonról. Csak most vettem észre, hogy ez olyan, mintha újra 10 éves lennék, akit először enged el az anyukája egyedül boltba. Na mindegy, valahol el kell kezdeni. Estefele anya szólt, hogy Oscar épp most ássa fel az egész kertünket.

- Csinálj vele valamit! - kérlelt anyám.

- De miért én? - kérdeztem miközben a lépcsőn vágtattam lefelé.

- Téged szeret.

Ahogy kinyitottam az ajtót Oscar megrohamozott, feljött a teraszra és rám ugrott, amitől kis híján hátra estem. A fehér pólóm tele lett sáros kutyatappancsokkal.

- Nyugi, pajti! Mássz le rólam! - löktem le magamról, mire a kezemet kezdte nyalogatni. Nagyon izgatottnak tűnt. - Oscar! - kiabáltam rá, mire szófogadóan leült és eszeveszett tempóban csóválta a farkát. Meghallottam, ahogy csapódik egy ajtó, és Kellant láttam kisétálni a szomszéd házból. Ahogy meglátott odafutott.

- Jézusom, Kellie, szörnyen sajnálom! Nem tudom mi ütött ebbe a kutyába. - mentegetőzött, miközben a földkupacokat és mélyedéseket bámulta. Megállt előttünk, Oscar hátra fordult.

- Nincs semmi baj, úgy is unatkoztam. Most legalább felújíthatom a kertet. - mondtam és bár magamban igen ironikusnak képzeltem ezeket a mondatokat, mikor kimondtam viszonylag őszintének és kedvesnek tűntek. Tudok valamit...

- Oscar, nem szabad! Rossz kutya! - mondta, majd bocsánatkérően rám pillantott. - Tényleg sajnálom. - mondta és láttam rajta, hogy habozik. - Nem lenne...nem lenne kedved átjönni egy limonádéra? - már kezdtem volna visszakozni, mire hozzátette - Ki szeretnélek engesztelni. - mintha egy rossz pornóból szedte volna ezt a dumát.

- Kösz, de nem szükséges! - mondtam mosolyogva, azt hiszem meglepődött. Nem sokan utasítják vissza Mr Tökéletest, de én valahogy képes vagyok rá egy megcsalás után.

- Oh, oké. Akkor szia! - mondta, majd elindult Oscarral.
Mi a fene ütött belé? Barátnője van és csak úgy lányokat hív át "limonádézni"? Mégis mit gondolt? Hogy elfelejtettem azt, amit velem tett? A hűtlenség gondolatától újra azt éreztem, hogy gyűlölöm. Nem mintha annyira sajnálnám azt az agyonszolizott libát, aki a barátnőjének hívhatja magát. Biztos vagyok benne, hogy ő sem az a megbízható típus ilyen téren. Az ilyen csajok nem érik be eggyel. Elalvás előtt még mindig ezen kattogtam és nem tudtam feldolgozni, hogy már megint felötlött benne a dolog. Aztán végül is rájöttem, hogy enyhén szólva túlreagáltam a dolgot, és nem kéne ennyit kattognom rajta. Lehet, hogy tényleg szorult belé egy kis jószívűség és a limonádézás csak egyszerű limonádézást takar. Valahogy félálomban kipattant az agyamból, hogy holnap átmegyek és kiderítem, de ez a gondolat reggelre nevetségessé vált. Újra az az otthon ülő lány voltam, aki sosem mozdul ki, és a barátkozás számára csaknem ismeretlen fogalom.

1. fejezet ~ Bleed

      Ezt a zenét ajánlom a fejezethez. Jó szórakozást! :)   
                               
-Hogy érzed magad? - kérdezte megszokottan Mrs. Griffin.

- Jól vagyok. - mondtam közömbösen, de közben bólogattam, hogy minél meggyőzőbbnek tűnjek.

- Van egy jó hírem. Remélem ez majd segíteni fog lezárni magadban ezt a dolgot, még, ha nem is teljesen, de legalább egy kis löketet adhat. - mondta kedvesen, mire kissé izgatott lettem és változtattam eddigi tartásomon és felé hajoltam a kényelmes bőrfotelben.
Nagy levegőt vett, kezei keresztbe tett lábain nyugodtak összekulcsolva. Nyugalmat árasztott, amitől én is nyugodtabb voltam.

- A rendőrség lezárta az ügyet. Megtalálták a lány gyilkosát. - fellélegeztem egy pillanatra, de a lány szó hallatán újra bevillant a holttest és gyomrom görcsbe rándult.

- Ez nagyszerű,  - mondtam kissé feszülten - tényleg, és esetleg...öhm, megtudhatnám a részleteket, tudja az indítékot stb. - hangom elcsuklott, de tényleg kíváncsi voltam, hogy tehet ilyet valaki.

- Kellie, nem hinném, hogy ez annyira jó ötlet lenne - kezdte, de közbe vágtam.

- De tudnom kell. Sokat segítene, tudja.

- Rendben. Beszélek Mr. Mahone-nal és nemsoká megtudod a részleteket. - egyezett bele.

A foglalkozás további részében kérdezett a rémálmaimról, amik máig gyötörnek, és arról is beszélt, hogy sokat fejlődtem és lassan az út végéhez érek. Nagyon örültem neki, hogy ezt hallottam, mert ettől még jobban éreztem, hogy ez lassan lezárul és csak egy dolog lesz a múltból.

Mikor elhagytam Mrs. Griffin szobáját fellélegeztem. Anya már kint állt a kocsival, beszálltam.

- Na, hogy ment? - kérdezte kedvesen.

- Jól. - válaszoltam röviden és ezzel lezártam a beszélgetést. Egész úton csöndben haladtunk, csak az ablakon bámultam kifelé. Ahogy anya beállt a garázsba már pattantam is ki. Bementem a házba, majd fel a lépcsőn és a szobám felé vettem az irányt.
Nem volt egy nagy szoba, az ajtóval szemben egy ágy, ami ugyan nem volt franciaágy, de nem sokkal volt kisebb. Az ágy felett nagy, kocka alakú ablak, az egyetlen természetes fényforrásom. Jobbra egy éjjeli szekrény, balra egy álló tükör. Az ajtó felőli egyik sarokban egy kisebb szekrénysor állt, a másik sarokban egy íróasztal. A színek kellemesek, lila és fehér váltotta egymást, míg a bútorok mind világos fából készültek. Itt töltöttem életem nagy részét. Az íróasztalon álló laptophoz mentem, amit bekapcsolva hagytam és elindítottam a kedvenc zenéim listáját és lefeküdtem az ágyra. Behunytam a szemem, semmire sem akartam gondolni, csak hagytam, hogy a zene átjárjon.
Mikor kinyitottam a szemem már este 6 óra volt és a zene is abbamaradt. Nagyot nyújtóztam, majd felültem a puha ágyon. Fáradt voltam, de lementem kajálni, mert már egy jó ideje nem ettem. Anya a nappaliban volt, valami főzős műsort nézett a kanapén. Bementem az amerikai konyhába, ahonnan jól láttam a tv-t. Benéztem a hűtőbe, mire anyám megszólalt.

- Éhes vagy? - nem, csak melegem volt és gondoltam bemászok a hűtőbe...ilyen kérdést!

- Igen. - válaszoltam halkan.

- Csináltam sajtos raviolit. Ott van a tűzhelyen. - mondta, miközben a tv-t nézte.

- Köszi!

Elővettem egy tányért, majd szedtem a ravioliból és öntöttem rá egy kis sajtszószt, majd beraktam a mikróba. Előszedtem egy villát és egy szalvétát, leraktam az asztalra. Pár másodpercig még néztem, ahogy Gordon Ramsay az alkalmazottaira üvöltözik, majd a mikró pittyegni kezdett. Miután megvacsoráztam elmosogattam az edényeket és felmentem a szobámba. Semmi levegő nem volt bent, kinyitottam az ablakot. Megcsapott egy hűs szellő, bár nem sokat vártam így nyár elején.
 Ahogy kinéztem az ablakon megláttam Kellant a szöszi barátnőjével. Kellan a szomszédom, egyben első szerelmem. Fél évig voltunk együtt, de neki ennyi elég volt arra, hogy megcsaljon. Azóta nem mondanám, hogy jóban vagyunk. Bár mostanra ott tartok, hogy senkivel sem vagyok jóban. Nincsenek barátaim azóta, hogy...hogy az a lány...rátaláltunk. Előtte minden más volt. Minden szabadidőmet a barátaimmal töltöttem, imádtam velük lenni, Kellan is akkor hagyott el, mikor a legjobban szükségem lett volna rá. Pontosabban én hagytam el. A barátaimtól pedig egyik pillanatról a másikra hidegültem el. De jobb nekem így. Nem tudtam úgy Joanie-ra nézni, hogy ne jusson eszembe az a szegény lány.
Kellan és a barátnője a kertben ültek és beszélgettek. Mikor rájöttem, hogy bámulom őket gyorsan elmentem az ablaktól, majd leültem a laptop elé, csakhogy elfoglaljam magam.
Ahogy a közösségi oldalakat nézegettem megláttam egy képet, amit Gretchen küldött Joanie-nak. A kép 2 éve készült, a kedvenc cukrászdánknál. Az eredeti képen én is rajta vagyok, de ezen nem, levágtak a képről. Könnybe lábadt a szemem, hirtelen lehajtottam a laptop tetejét. Csak ültem és engedtem, hogy egy könnycsepp legördüljön. Mindig nyafogtam valamiért, több ruha, több szabadidő, de így utólag visszagondolva tökéletes életem volt. A jelenlegi helyzetet már életnek sem nevezném.

Másnap reggel anya ébresztett, telefonom volt. felültem az ágyban majd átvettem a mobilt.

- Halló? - kérdeztem álmosan.

- Jó reggelt Kellie! Sajnálom, hogy ilyenkor zavarlak, de Mr. Mahone átadta nekem az ügy aktájának másolatát. Ha szeretnél eljönni érte az irodámban leszek 11-ig. - közölte Mrs. Griffin, rápillantottam az órára, ami 9 órát mutatott.

- Ez nagyszerű, máris ott vagyok! - mondtam izgatottan, kiment az álom a szememből.

- Rendben. - lerakta.

A telefont visszaadtam anyának, aki végig mellettem állt.

- Elvigyelek? - kérdezte, majd megsimogatta az arcom.

- Az jó lenne. - bólogattam, majd kikeltem az ágyból és a ruhásszekrényemhez indultam. Felkaptam valamit, lerohantam a lépcsőn. Elvettem egy almát az étkezőasztalról, majd kimentem. Anya már kint állt a kocsival. Beszálltam, majd elindultunk.

Idegesen kopogtattam az Adele Griffin feliratú ajtón.

- Tessék! - mondta kedvesen. Benyitottam, majd becsuktam az ajtót magam mögött. Anya a kinti váróban maradt.

- Jó reggelt! - mondtam gyorsan, azt kívántam bárcsak egyből ideadná már azt a szart.

- Jó reggelt Kellie, ez aztán gyors volt! - mondta, majd az íróasztala fiókjából elővett egy sárga dossziét. Pont, mint a filmekben, bár ez csak egy másolat. Közelebb mentem Mrs. Griffinhez, aki már nyújtotta nekem a papírokat.

- Köszönöm -mondtam miután elvettem. Ránéztem a dossziéra, amin a Taylor Peterson név állt fordított sorrendben, vesszővel elválasztva. Egy krimiben érzem magam, amiben én vagyok az egyik áldozat.

- Minden rendben? - kérdezte Mrs. Griffin, ebből gondoltam, hogy arcokat vághatok.

- Igen, persze. Nem baj, ha ezt otthon olvasom el? - kérdeztem.

- Nem, menj csak. - mosolygott. Bólintottam, majd lassan elindultam az ajtó felé.
Visszanéztem, majd egy "viszlát" hagyta el a számat mielőtt kiléptem.
Anya felpattant, majd elindultunk a kocsihoz. Megint csöndes utunk volt. Tenyerem izzadt, mert tudtam, hogy azokat a papírokat tartom a kezeimben, amik úgymond az életemet menthetik meg.

Üdvözlök mindenkit!

Nemsokára beindul a blog, méghozzá egy történet lesz itt olvasható. Még dolgozom az első fejezeten, de nemsoká felkerül és aztán igyekszem minél hamarabb felrakni a folytatást. Remélem sokak tetszését elnyeri majd. Térj vissza később és olvass bele, próba szerencse!
Addig is viszlát! :)