Ebből sikerült leszűrnöm, hogy most kell cselekednem. A hét minden egyes napján megpróbáltam kimozdulni, akár a parkba, akár boltba, de egyszerűen képtelen voltam, amit ezúttal anya elégelt meg.
- Vegyél valami csinosat! - kiabálta az ajtóm előtt, de nem nyitott be. Ránéztem az órára, este 7 volt éppen.
- Mégis minek? - kérdeztem, de nem jött válasz. Kétségbe estem. Hova akar vinni? 5 percnyi dilemma után végül felöltöztem, de feleslegesen. Mikor anya benyitott lehurrogta az öltözékem.
- Mi a baj a farmer-póló összeállítással? - kérdeztem kissé hisztérikusan, amit az izgalom váltott ki belőlem.
- Csak annyi, hogy mást sem látok rajtad, ráadásul semmiképp sem csinos! - benézett a szekrényembe, majd azzal a lendülettel be is csukta. - Ez szörnyű. Mikor vásároltunk neked utoljára? Te jó ég! - szörnyülködött, de rá se hederítettem. Kirohant a szobából, majd kis idő múlva visszatért kezében egy halványkék ruhával.
- Én ezt nem veszem fel! - mondtam neki, és bár elég meggyőzően sikeredett, ő a kezembe nyomta.
- Ó, szívem, dehogyisnem! - próbált elnyomni egy mosolyt, de nemigen sikerült.
-Mellesleg, honnan van neked ilyen ruhád? - húztam fel szemöldököm.
- Mindig is tudtam, hogy eljön ez a pillanat...- még mindig felhúzott szemöldökkel néztem rá. - Na jó, magamnak vettem, csak kicsi lett. - ezen nevetnem kellett. Míg anya lent várt felvettem a ruhát, és saját meglepetésemre tetszett magamon. Bár nem foglalkozom azzal, hogy mit veszek fel - fő az egyszerűség - , ez valahogy tetszett. Nagyot sóhajtottam, majd leengedtem felcopfozott barna hajam. Rég voltam fodrásznál, a hátam közepéig érő cövekegyenes hajam eléggé szálkássá vált mostanára. Átfésültem és elindultam le a lépcsőn. Anya az ajtóban állt egy fekete térdig érő, tapadós ruhában. Nagyon csinos nő volt, de csak ritkán hordott olyan ruhákat, amik ezt megmutatták.
- Kellie! Ki ez a csinos csaj a lakásunkban? - kérdezte mosolyogva, mintha a szobám felé kiabálna. A szemeim forgattam erre a megszólalásra, majd felvettem egy fekete topánkát, ami még emlékeim szerint sosem volt rajtam és a biztonság kedvéért levettem a fogasról egy fekete dzsekit és a karomra terítettem.
- Indulhatunk? - kérdezte és elindult kifele.
- Azt hiszem nincs sok választásom.
Eleinte csöndesen ültünk az autóban, aztán bekapcsoltam a rádiót. Valami kellemes kis zene ment, amit pont passzolt a kocsikázós hangulathoz.
- Mi volt Kellan-nel múltkor?
- Igazság szerint fogalmam sincs.
- Mi az, hogy fogalmad sincs? Mit mondott? Miről beszéltetek. - faggatózott.
- Hát, bocsánatot kért a kert miatt...- szünetet tartottam - aztán áthívott limonádézni.
- Ez a fiú sosem javul meg. És pont téged? Mit mondtál? - anyám látszólag bezsongott, én is örültem, hogy végre el tudunk beszélgetni, habár sosem volt rossz a kapcsolatunk.
- Természetesen nemet. Barátnője van.
- Ennyi? Hogy barátnője van? - nézett rám.
- Anya, te is tudod, hogy egy szemét!
- Na, ezt akartam hallani. - közben megérkeztünk. Anya egy étterembe hozott, ami nemrégiben nyílt. Régebben minden vasárnap étteremben ettünk, hogy ne kelljen főzni, de mostanában egyikünk sem jár. Azt hiszem anya sok dolgot miattam hagyott abba, amitől bűntudatom volt. Ahogy helyet foglaltunk megcsodáltam a helyet. Nem volt egy nagy étterem, de igényes és letisztult volt. A falak többnyire hatalmas ablakokból álltak, a fő szín a sárga volt bordóval díszítve, amitől elég puccos helynek tűnt. Egy olyan helyre ültünk, ahol a legkevesebben látnak, biztosan direkt rendezte így. Én tejszínes csirkét rendeltem, anya sushit.
- A kertet most már tényleg rendbe kéne hozni. - bólogattam, míg a vizemet kortyolgattam.
- Majd kitalálok valamit. - ígértem. A vacsora többi része nagyjából csöndben telt. Anya elmondta, mennyire büszke rám, amiért eljöttem panaszkodás nélkül, ami ösztönzően hatott. Szó mi szó, én is büszke voltam magamra és fogadni mertem volna, hogy Mrs Griffin is az. Arról is beszéltünk, hogy új ruhákat kéne venni, amibe végül is beleegyeztem, mert tudom, hogy nincs túl sok ruhám és nem árt a változás.
Miután megkajáltunk beültünk a kocsiba, alig voltak autók az utcán, csak néhány ember sétálgatott a fényekkel teli városban. Ahogy a pirosnál megálltunk azt hittem szívrohamot kapok. 4 embert pillantottam meg a járdán. Gretchen, Joanie, Zack és egy ismeretlen srác, aki Gretchen kezét fogta. Szemem könnybe lábadt, majd az autó elindult. Ők hárman egykoron a legjobb barátaim voltak, de eldobtam őket. Nagyon fájt látni, hogy nélkülem is boldogok, olyan volt, mintha egy kést döftek volna a gyomromba. Egész úton harcoltam a könnyeim ellen, de rábeszéltem magam, hogy elég a sírásból. Ezen az arcon több könny nem csorog le. Mire hazaértünk sikerült teljesen lenyugodnom, felérve megengedtem a kádba a vizet és öntöttem bele egy kis habfürdőt. Mikor a kád megtelt, hab terítette be, ledobtam a ruháim és beültem. Nem volt túl meleg, de jól esett ezen a nyári estén. Csak a barátaimra tudtam gondolni. Vajon szóba állnának még velem? Lehetne olyan minden, mint régen? Hiányoznak. Szükségem van rájuk. Lehet, hogy nekik is volt rám szükségük, de én nem voltam ott. Cserben hagytam őket. Fürdés után az ágyban is csak ez járt a fejemben. 10 óra volt, de még nem voltam fáradt. Elővettem a mobilomat, amit sosem használtam, mert nem volt rá szükségem. Megnéztem a névjegyzéket és kikerestem Zack-et. Vele lenne a legkönnyebb beszélni. Mikor megtaláltam a kezem remegni kezdett. Nem tudtam mit csinálok. Egy hirtelen jövő bátorsághullám hatására valahogy megnyomtam a zöld gombot és a fülemhez tettem a telefont. Egy csörgés..majd kettő..mit művelek? De harmadik csörgés nem volt.
- Halló? - szólt bele az ismerős hang, amit csaknem 2 éve nem hallottam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése